Életem legjobb pillanatából egy perc alatt a legrosszabb lett!!! Hihetetlen! Soha nem hittem volna, hogy utálni tudom! És láss csodát, mégis! Utálatom már -azt hiszem- hosszan tartó. Bár az is lehet, hogy pillatatnyi, de az akkor más lenne. Szóval már utálom, és ez az igazság.
Hogy hogy jutottam el odáig, hogy ezt kiontsem magamból? -Hát a mai nap igen rásegített! Egy óra fizika, egy óra matek! Egy-két óra kín, és igen. Ez a receptje a lélek kiontésnek, vagy mégsem???
Bár végulis mit várhatnék el az emberektol? Hisz az emberek hulyék, így én sem tehetek mást, csak várok. Várok addig, amíg meg nem találok valakit, aki minden tettemet megérti. Legyen az fiú, lány xP Vagy csak várok addig, amíg el tudom fogadni az életem. Míg meg nem tanulok élni a múlttal, s míg az életem csodásan szép nem lesz. Bizony! Ez nálam a menetrend xD
Most csak ennyit tudok írni. Vagyis még valamit!
Emlékszem milyen jó érzés volt naplót írni. Mikor megfogtam a tollamat és a naplómnak kinevezett fuzetemet, és miután kiírtam magamból a torténéseket, gondolataimat, megnyugodtam. Hihetetlenul jó érzés volt, mikor kiírtam magamból mindent, és nyugodtan tudtam folytatni a dolgom... Most viszont ez már nem segít! Bármi vagy bárki miatt van is ez, már unom! S egyre tobszor van, hogy már nem hat a naplóírás. Mit tehetnék? Mostanság egyre jobban magamba fordulok, és a múlton filózgatom. Bár a filózgatással már lassacskán felhagytam. Szóval szépen javulok ez ugyben, de még mindig nem az igazi...
Most már tényleg megyek xD Mert.... hát mert menni kell :P